"Sziasztok! A nevem Dóri, francia film-függő vagyok!"

Így hangzana ez a mondat, ha létezne Anonim Francia Film-Függők közössége... ha valaki tud ilyen létezéséről, akkor kérem szóljon nekem, ott a helyem!

A francia filmek iránt érzett vonzódásomnak alapkövét Louis de Funés, Gérard Depardieu és Pierre Richard tette le még gyerekkoromban. A csendőrös filmektől kezdve a Magas szőke férfi felemás cipőben sorozaton át, egészen a Pofa be!-ig vagy az Asterix és Obelix bármelyik részéig minden egyes filmet kívülről fújtam (igazából még ma is, talán ezért nem fér a fejembe a számvitel...).

Szerencsére a franciák soha nem állnak le a szórakoztató és egyben komoly mondanivalóval rendelkező filmek gyártásával, ahogy a sajtevéssel sem.

Amikor már éppen elkezdenék remegni, a következő dózisért könyörögve csúszni a padlón, akkor egy újabb remekműre bukkanok. Annyi ilyen van, amelyekről ódákat zenghetnék, hogy inkább leszűkítettem a kört a Magyarországon (Netflixen) elérhető francia filmekre.

Ezt a bejegyzést kifejezetten egy film ihlette, amit pár napja láttam, és nagyon megfogott. A Bad Seeds (franciául: Mauvaises Herbes) ötlete egy iráni születésű, francia komikus agyából pattant ki. Vígjáték a műfaja, de ez becsapós, mert komoly mondanivalóval rendelkezik, amit könnyed és szórakoztató csomagolásba burkolva dolgoz fel. Így több emberhez ér el, legalábbis magamból kiindulva inkább kattintok egy vígjátékra, mint egy drámára.

Ezért is szeretem annyira a franciák gyártmányait, mert kemény témákat, a jólétben élők által nem ismert problémákat komolyan, de mégis humoros körítéssel tálalnak. 

A Bad Seeds-ben két vezérszál mentén halad a cselekmény. A főszereplő nehéz gyerekkorát követhetjük végig, miközben már felnőttként is megismerhetjük. Egy véletlen folytán egy szociális munkás helyére kerül, és a feladata nem más, mint, hogy hat diákot jó útra tereljen, hogy ne lógjanak többet a suliból, míg ő maga sem jár a legjobb úton. 

Az egy óra negyvenöt perces film összvissz tíz-tizenöt perce nyúl komoly témákhoz, de azok a jelenetek úgy beszövik az egész filmet, hogy még két nap múlva is ezen kattog az ember a zuhany alatt (legalábbis én ott szoktam világmegváltó gondolatokon törni a fejem, nem tudom, hogy a kedves Olvasó hogy van vele).

Mondhatni megrázó élmény volt, de nem úgy, ahogy egy dráma után érezném magam. Könnyekkel a szememben néztem végig a film végét, de nem szomorúan, mert például a "háborús övezetből menekülő kisgyerek"-témát is szeretetbe csomagolta a forgatókönyvíró (aki egyben a főszereplő is). 

"Minden jó, ha a vége jó" elvet követvén a franciák előszeretettel dobálják bele a komoly témákat a filmjeikbe. Sajnos a valóságban nem talál minden menekült kisgyerek szeretető családra és fényes jövőre, de a filmben jó, hogy így történik, mert pozitív emlékként marad meg bennünk a film mondanivalója, és mivel még sokáig foglalkoztat bennünket, talán még valamilyen változási folyamatot is elindít. Esetleg elkezdi érdekelni a nézőt az ügy, és ha már egy-két ember ténylegesen cselekszik, például adományozással segít a menekült családokon, az már sikernek nevezhető. Illetve akik ennek hatására szociálisan érzékenyebbek lesznek, nem utálattal fordulnak a menekültek felé, főleg nem egy olyan országban, mint a franciáké, ahol a paletta összes színe megtalálható, azt már győzelemként lehet elkönyvelni, ami ezeknek a filmeknek a fő célja a szórakoztatás mellett.

Ha már így a bőrszín/menekült-témát ragadtam ki, és ezzel valakinek felkeltettem az érdeklődését, akkor szívesen a figyelmébe ajánlom az egyik kedvenc filmemet, a Bazi nagy francia lagzikat. Zseniálisan tálalják ezt a korántsem könnyű témát rengeteg jó poénnal és szerethető karakterekkel, és mivel garantált a nevetés, így az izomláz is hastájékon másnapra, ez egy jó kis edzésnek is betudható a karantén alatt. ;)

Még rengeteg kihagyhatatlan francia film van, ami még pár százezer karaktert megkívánna, úgyhogy még biztosan olvashattok itt a közeljövőben néhányról, hiszen FÜGGŐ VAGYOK (segítség!!!).